Orvos-Tóth Noémi egyik könyvében¹ fölveti azt a gondolatot, hogy a pszichológiai témájú ismeretterjesztés egyik hozadéka, hogy bizonyos kifejezések széles körben ismertté váltak, viszont köznapi használatuk sokkal kiterjedtebb értelmezéssel bír, mint a szaknyelvi – példaként olyanokat említ, mint a passzív-agresszív és a pszichopata viselkedés vagy a kapcsolatfüggőség. A jelentések változnak, ez szinte axióma, alapigazság a nyelvészetben, mindig így volt, és ekképp is lesz. Ezzel az írással a pszichológus listáját szeretném bővíteni, mégpedig a cyberbullying szóval.

Az utóbbi időben ugyanis többször futottam bele olyan különböző tartalmakba, amelyekben aktív közösségimédia-tevékenységet folytató hírességek, influenszerek panaszkodnak a platformjaikat elárasztó személyeskedő hozzászólásokra. Egy „igazi” nyelvész sosem mondaná meg, hogy hogyan beszéljünk és hogyan ne – ettől most kénytelen leszek eltérni. Azért teszek így, mert úgy gondolom – természetesen nem kisebbítendő a negatív kommentek mentális egészségre tett hatását –, hogy ez az értelmezés eltereli a figyelmet egy sokkal komolyabb társadalmi kihívásról. A cyberbullying (avagy internetes zaklatás)² jelenségének leginkább kitett csoportot ugyanis az iskolás korú gyerekek alkotják. Bizonyára el tudja képzelni az olvasó, hogy milyen élmény egy iskolásnak, ha a suliban folyamatosan piszkálják a társai. Nos, amíg a korábbi generációknak ez a rémálom véget ért az intézmény kapuit elhagyva, a mai gyerekek ez elől a saját otthonukban sem bújhatnak el, a zaklatás folytatódik az interneten keresztül – ezt a témakört egyébként az alacsony költségvetése ellenére remekül mutatja be a Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) című 2018-as magyar film.

A társadalmaink egyre inkább az állandó virtuális jelenlétre – az amerikai szociológus Rogers Brubaker fogalmával a digitális hiperkonnektivitás-ra³ – rendezkednek be annak rengeteg előnye miatt. Azért nevezem ebben a berendezkedésben a cyberbullyingot társadalmi kihívásnak, mert különböző szakmák (jogászok, pszichológusok, pedagógusok és így tovább) összefogásával lehetséges csak a gyerekek pszichéjére tett káros hatásának mérséklése. Ne feledjük: ők védtelenek, nem úgy, mint az életüket a közösségi médiában önkéntesen közzétevő felnőttek – és én ezért javaslom azt, hogy ezeket a jelenségeket ne mossuk össze úgy, hogy egyazon kifejezést használjuk rájuk.

^{Kulcsszók: cyberbullying, internet, pszichológia, szaknyelv, film.}

_{¹ Orvos-Tóth Noémi 2018. Egy nárcisztikus hálójában. Felépülés egy érzelmileg bántalmazó kapcsolatból. Budapest: HVG Könyvek.
² A témában az Unicef ismertetését a következő oldalon lehet elolvasni: https://unicef.hu/cyberbullying (Utolsó megtekintés: 2020. szeptember 16.)
³ Brubaker, Rogers 2020. Digital hyperconnectivity and the self. Theory and Society. https://doi.org/10.1007/s11186-020-09405-1}

Ha érdekesnek találtad a szöveget, de nem teljesen világos, hogy mi is a gluténmentes nyelvészet célja, a többi bejegyzés előtt érdemes elolvasni az Útmutatót is.