Idén többet beszélünk magyarországi sporttársaimmal videóhívásban, mint korábban. Ehhez legtöbbször a Google Meet nevű alkalmazását használjuk, amely a tavaszi karanténok előtt még csak a szolgáltató előfizetéses csomagjában volt megtalálható, közben viszont ingyenesen hozzáférhetővé tették a felhasználók számára, sőt, időről időre újabb alfunkciókkal bővítik az applikáció repertoárját. Dávid barátom júniusban fel is hívta a figyelmünket arra, hogy ha rákattintunk a Feliratok bekapcsolása gombra, akkor az automatikus hangfelismerő vicces „angol” szövegeket fog kiírni alul. Ne legyenek kétségeink: ha a Google (miképpen mindegyik hasonló elven működő techcég) egy ilyen funkciót ajándékba ad nekünk, azért titokban a jussát is várja – megvan az esély arra, hogy az elhangzottakat eltárolja fejlesztési és kereskedelmi célokra.
Ma már sejtjük, hogy fordítószoftverek sem kizárólag tolmács-fordítók és programozók közös munkájának gyümölcsei; az adatokat a felhasználók tudomása nélkül, interneten közzétett szövegeikből gyűjtik össze az algoritmusok. Félreértés ne essék: remek dolog a Google Fordító, miképpen a beszédfelismerők is azok. A gond talán azzal van, hogy míg az egyetemek és a kutatóintézetek óriási pénzeket ölnek olyan alapkutatásokba, amelyek korpuszokat, vagyis szövegadatbázisokat etikus módon állítanak elő, addig ebben az esetben az adatgyűjtés az ingyenes szolgáltatás álcája mögött zajlik.1
A 16. századi francia politikus-író, Étienne de La Boétie egyik esszéjében2 azt állította, hogy a szolgaság nem kényszer szülte megoldás, hanem önkéntes behódolás, amely során a jobbágyok a biztonságot és a stabilitást kapják azért cserébe, hogy nem kérdőjelezik meg a fennálló társadalmi berendezkedést – másképpen hogyan is volna képes egyetlen uralkodó és köre alávetni milliókat? Bár La Boétie érthető okokból nem vonult be a filozófiatörténet panteonjába, egyesek ehhez hasonlónak látják az internetes tevékenységünket, pontosabban azt, ahogyan a monopol helyzetben lévő techvállalatok megfigyelik azt, ezáltal bennünket is.3 Ha ingyen nézhetjük a szeretteink pofáját arcát akár a karanténban, akár többezer kilométerről, azért nem is tűnik olyan nagy árnak, hogy Larry Page, a Google társalapítója megtudja, hogyan beszélünk velük és miről. Ugye?
Dávid hozzászólása, aki szerint ez a név akár egy fiktív személyt is jelölhetne:
Nem is nagyon van más választásunk szerintem, mint elfogadni, hogy ilyen esetekben felhasználják a beszédünket vagy az adatainkat – mármint azon kívül, hogy nem használjuk őket. A legtöbb ilyen szolgáltatás nem vehető igénybe az adatvédelmi szabályzat elfogadása nélkül. Annak részletességéről nem tudok nyilatkozni, mivel sajnos egyszer sem vitt rá a lélek, hogy elolvassam ezeket a tájékoztatókat.
Kulcsszók: filozófia, internet, megfigyelés, technológia.
1 A fordításról részletesen az informatikus Jaron Lanier is értekezik ismeretterjesztő könyvében. Lanier, Jaron 2020. Miért töröld magad azonnal a közösségi oldalakról? Budapest: Európa.
2 A szöveg magyarul is olvasható Újfalusi Németh Jenő fordításában. La Boétie, Étienne de 1990. Az önkéntes szolgaságról; A zsarnok ellen. Budapest: Helikon.
3 Romele, Alberto–Gallino, Francesco–Emmenberger, Camilla–Gorgone, Daniele 2017. Panopticism is not Enough: Social Media as Technologies of Voluntary Servitude. Surveillances & Society 15(2): 204–221.
Ha érdekesnek találtad a szöveget, de nem teljesen világos, hogy mi is a gluténmentes nyelvészet célja, a többi bejegyzés előtt érdemes elolvasni az Útmutatót is.
