A szombati Ausztrália–Argentína rögbimérkőzés a nemzetközi sportesemények megszokott forgatókönyve szerint kezdődött: először a vendégcsapat, majd pedig a hazaiak nemzeti himnusza hangzott el. Utóbbi azonban rendhagyó módon két szövegváltozattal csendült föl: először a pama-nyungan nyelvcsaládba tartozó, Új-Dél-Walesben, Sydney környékén őshonos eora nyelven, és csak utána angolul. S nemcsak az előadásra felkért énekesnő egyéni performansza volt ez, hanem a játékosok is megtanulták a dalt ezen a már kihalt, de újraéleszteni kívánt nyelven.
Ausztrália nemzeti himnuszának története különösen alakult: bár a szigetország 1901 óta független, himnusza 1984-ig a God Save the Queen (’Isten óvja a királynőt’) volt, vagyis megegyezett az Egyesült Királyságéval. Az azt felváltó zenemű, az Advance Australia Fair a 19. században íródott – és szövege épp emiatt lett napjainkra erős kritika tárgya, ugyanis teljességgel figyelmen kívül hagyja az ország területén élő őslakosokat és kultúrájukat. Az utóbbi pár évben többfele kisebb szövegváltoztatással próbálták ezt a mulasztást eszközölni, azonban ezek egyike sem lépett ki az angol nyelvű szöveg kereteiből.
Egyes kutatók amellett érvelnek, hogy a kisebbségi nyelvek státuszának lényegi változásához nem elegendő a beszélők nyelvi jogainak garantálása.1 Az ausztrál rögbiválogatott cselekedete túlmutat ezen: a himnusz eora nyelvű változatát az összes kerettag megtanulta, a mérkőzés hetében énektanárral gyakorolta, és a népi mintákat ábrázoló mezében énekelte a pályán. Azaz nem úgy jelent meg a Sydney környékén élt bennszülött lakosság valamikori nyelve, mint ami kizárólag az ő leszármazottaiké, hanem épp ellenkezőleg: egy olyan kulturális örökségként, amely az ausztrál nemzet egészéé, és így a himnusz e variánsa legalább olyan fontos és elsajátítandó, mint a mindenki által bírt angol nyelvű verzió.
Nem tudom, hogy segíthet-e ez az egy előadás az ország gyarmati múltjának feldolgozásában, miképpen azt sem, hogy ez egyszeri és megismételhetetlen, vagy hagyományteremtő precedens volt-e Ausztrália egyik legnépszerűbb sportágában. Abban viszont biztos vagyok, hogy szép és szimbolikus jelentőségű gesztus volt, és egyben kísérlet a törzsi ellentétek feloldására, a megbékélésre, egy magát sokszínűségében és többnyelvűségében tisztelő nemzet megalkotására.
Pataki András klasszika-filológia hallgató hozzászólása:
A himnusz kifejezés az ógörög ὕμνος ’isteneket dicsőítő ének’ fogalomból származik. A homéroszi himnuszok óta ez a műfaj nagyon sok változáson esett át, és egészen mást értünk mi magunk a himnuszon, mint a két és fél évezrede élt hellének. Ami viszont bizonyos, hogy a nemzeti himnusz nagyon sokat elárul egy adott népről. Számomra mindig is kedves volt a műfaj, hiszen megannyi oldalról megismerhettem egy országot pusztán egyetlen zenei mű segítségével. Először is a himnusz a nép történelmébe avat be, ha megnézzük, hogy melyik művet mikor és miért választották, és ez hogyan módosult esetleg az idők során, hiszen egy himnuszban bekövetkezett változtatás vagy éppen az egész cseréje sokszor politikai átalakulást jelöl. A tartalmat tekintve pedig láthatjuk, hogy az ország vezetői milyen képet szeretnének mutatni a világnak az állam lakóiról, azáltal milyen értékeket és eredeményeket hirdetnek. Utolsóként pedig a himnusz szövegének nyelvét szeretném kiemelni, hiszen például egy archaizáló nyelvezet pont a tradíciók, a kontinuitás és a történelmi gyökerek meglétét hangsúlyozza; egy nyelvi kisebbség anyanyelvének megjelenítése pedig az adott kisebbség fontosságát és egyenlő jogait hivatott képviselni, mint azt a háromnyelvű belga vagy a kétnyelvű kanadai himnusznál is láthatjuk. Szerintem a bejegyzésben említett ausztrál kezdeményezés egy kiváló ötlet, már csak azért is, hiszen a mai globalizált világban sok apróbb nyelvet elnyomnak a nagyobb és emiatt gyakran „hasznosabbnak” titulált nyelvek, így a nyelvi sokszínűség hirdetése és a kihalt vagy kihalóban levő nyelvek megőrzése fontos kulturális feladat az egész emberiség számára.
Kulcsszók: himnusz, nemzet, nyelvi jogok, sport, többnyelvűség, zene.
1 Lásd például: Stroud, Christopher 2001. African mother-tongue programmes and the politics of language: Linguistic citizenship versus linguistic human rights. Journal of Multilingual and Multicultural Development 22(4) 339–355. https://doi.org/10.1080/01434630108666440
Ha érdekesnek találtad a szöveget, de nem teljesen világos, hogy mi is a gluténmentes nyelvészet célja, a többi bejegyzés előtt érdemes elolvasni az Útmutatót is.
