Pár hír az elmúlt egy évből:

• Törölte a Mi Hazánk oldalát a Facebook (hvg.hu)
• Egy korszak vége: Trumpot örökre letiltotta a Twitter (portfolio.hu)
• Férfinak hívta a transznemű nőt, felfüggesztették a képviselőt (mandiner.hu)

Ebben az írásban nem azt fogom boncolgatni, hogy a tiltásokat kiváltó bejegyzés(ek) tartalma megfelelt-e a valóságnak, vagy hogy milyen ideológiai érdekek húzódnak a felfüggesztések mögött. Ennél sokkal általánosabb kérdést járnék körül: a szólás- és véleményszabadságét.

Amikor valakinek elhagyja a száját egy obszcén kifejezés, akkor a megnyilatkozást idézők gyakran esnek abba a dilemmába, hogy szó szerint adják-e vissza az elhangzottakat vagy valamilyen öncenzúrával éljenek inkább (l. Elkúrtuk > Elkxrtuk). Ezen megfontolások mögött állhat egyéni beállítódás, például szégyenlősség is, de a médianyilvánosságban a fő kényszer mégis csak az, hogy az idézést közlő sajtóorgánum megfeleljen a mindenkori médiatörvény kívánalmainak is. A nyelvészeknek e tekintetben aranyéletük van: ha rábukkannak egy ilyen kifejezésre, akkor nem kozmetikázzák azt, hanem eredeti formájában közlik, mert az nyelvi adat – így teszünk mi is a Káromkodj okosan! című bejegyzéssorozat idézeteiben. Ez azonban részünkről nem csak lehetőség, hanem kötelesség is, ugyanis egy kutatónak az a feladata, hogy a rendelkezésre álló adatokat elemezze, elemzésének eredményeit pedig hűen tegye közzé.

Azt gondolom, hogy ha a fenti hírcímekben megjelenő platformok, techvállalatok komolyan veszik a sajtó- és a véleményszabadság kérdését, akkor a nyelvészéhez hasonló attitűdöt kell magukévá tenniük. Vagyis nem szabad elrejteniük azokat a gondolatokat, amelyeket a felhasználóik fogalmaznak meg, amennyiben azok nem sértenek törvényt – függetlenül attól, hogy egyébként azokat helyesnek, igaznak, elfogadhatónak találjuk-e.

Ellenérv lehetne a mondanivalómmal szemben az, hogy ezeknek a platformoknak az üzemeltetői magánvállalatok, felhasználókként pedig el kell fogadnunk az általuk megfogalmazott ún. közösségi irányelveket. Szerintem azonban ez az érvelés nem teljesen állja meg a helyét. Ezek a cégek ugyanis mára akkora befolyással vannak a nyilvánosságra, hogy azok a politikai szereplők, akik nincsenek jelen a közösségi média legnépszerűbb felületein, azaz nem kommunikálnak a választókhoz ezen a módon, szinte teljesen ellehetetlenítik magukat. Ezek a platformok új médianyilvánosságot hoztak létre, a médianyilvánosság és a médiaszolgáltatások felett pedig nem egy techbirodalomnak, hanem a jognak kell uralkodnia.

A fenti három tiltás elszenvedői között akad olyan politikai szereplő, akivel némiképp tudok azonosulni, és akad olyan is, akivel egyáltalán nem. Mégsem kívánom azt, hogy utóbbit hallgattassák el. Sőt, épp azt szeretném, hogy az ő gondolatait is legyen lehetőségem megismerni. Másképpen mégis hogyan jöhetnék rá, hogy tulajdonképpen miért is nem értek vele egyet? Hogyan fejlődhetnék én magam, ha nem látok más nézőpontokat és érvrendszereket, amelyeket kritikai olvasat alá vethetek?

A feljebb említett médiatörvénnyel szép analógiát lehet húzni. A jelenleg hatályban lévő 2010. évi CLXXXV. törvény hosszan rendelkezik a gyermekek és a kiskorúak védelméről azzal a céllal, hogy ne kerüljenek kapcsolatba olyan tartalmakkal, amelyek káros hatással lehetnének a pszichéjük fejlődésére. Ha a techvállalatok kívánják megszabni, hogy mik azok a gondolatok, amelyek bár nem ütköznek törvénybe, de ártalmasak, akkor engem, a befogadót gyermekként kezelnek, aki magától nem tudja eldönteni, számára mi a jó és mi a rossz, mit tartson követendőnek, és mit elfogadhatatlannak. Én azonban – és feltételezem, ezzel nem vagyok egyedül – egy felnőttként kezelt és egyúttal felnőttként viselkedő társadalomban szeretnék élni, amely nem fél az egyet nem értéstől vagy éppen a kellemetlen szavak kimondásától.

És persze tisztában vagyok azzal, hogy e tiltások mögött elsősorban nem valamilyen véleményalakító törekvés („véleményterror”), hanem a pillanatnyi felhasználói felháborodásból fakadó elvárások PR-célú és profitorientált kiszolgálása áll. Ez azonban többet árt a vélemény szabadságának, és így a demokráciának, mint amennyi kárt okozhatna pár népszerűtlen vélemény láthatósága.

_{Kulcsszók: internet, jog, káromkodás, közösségi média}

Ha érdekesnek találtad a szöveget, de nem teljesen világos, hogy mi is a gluténmentes nyelvészet célja, a többi bejegyzés előtt érdemes elolvasni az Útmutatót is. Ha pedig szeretnél gluténmentes témákról beszélgetni szűk körben, csatlakozz csoportunkhoz. Amennyiben hivatkozni szeretnél erre a szövegre, kérünk, hogy így tedd:
Szabó Gergely 2021. A tiltás szabadsága. Blogbejegyzés, 2021. november 3. https://gltnmnts.blog.hu/2021/11/03/a_tiltas_szabadsaga