A tavaly márciusi lezárásokat követően augusztusban indulhattak újra a nagy európai sportbajnokságok. A szurkolók azonban nem vagy csak korlátozott számban térhettek vissza a stadionokba a sportolókkal és a szakmai stábokkal együtt, ez az állapot pedig a legtöbb helyen a mai napig fennáll. Szurkolók nélkül azonban nehezen képzelhető el bármilyen sportesemény – és ennek az érzete még inkább felerősödött azáltal, hogy az utóbbi évtizedekben tökélyre fejlesztett tévéközvetítések a lelátókon elhelyezett mikrofonokkal tették még élethűbbé az otthoni élményt. Az üres lelátók előtt lejátszott mérkőzéseken a sportolók kénytelenek hiányát szenvedni a szurkolói üdvrivalgásoknak, a tévénézők azonban nem. A közvetítések ugyanis az artificial crowd noise (’mesterséges tömegzaj’) technológiáját alkalmazzák, amelynek lényege, hogy a megszokott körülmények között korábban lejátszott mérkőzések hangfelvételeiből rekonstruálják a stadionokban összegyűlt tömegek reakcióit az egyes történésekre. A televízió elé leülő sportrajongónak tehát olyan érzése lehet a mérkőzés idejére, mintha minden a legnagyobb rendben zajlana.
Antropológusok reszemiotizációnak nevezik azt az (en)textualizációval rokon folyamatot, amikor a jelentés új közegekbe kerül át, támaszkodva annak kulturális relevanciájára és történeti fejlődésére.1 Így a sporteseményről készülő közvetítés is reszemiotizáció eredménye. A szurkolók által keltett zaj – amely azt üzeni, hogy a nézőnek igazán szórakoztató élményben van része – pedig olyan mértékben utal az esemény kulturális relevanciájára, hogy akkor is ott kell lennie a közvetítésben, amikor a helyszínen csak egymást hallják a versenyzők.
A zenei szcéna a sporthoz hasonló módon szenvedi meg ezt az időszakot: elmaradó lemezbemutatók, klubkoncertek, fesztiválok, és így tovább. A zenekarok különböző módszerekkel élnek annak érdekében, hogy ilyenkor is rajongóikat szolgálják: egyesek online (raktár)koncertet hirdetnek, mások korábban nem publikált felvételeket adnak közre. A legnagyobb metálfesztivál, az 1990 óta minden évben megrendezett németországi Wacken Open Air is elmaradt 2020-ban, a szervezők azonban nem akarták szórakozás nélkül hagyni a látogatókat, ezért megalkották helyette a Wacken World Wide-ot. A fellépőkkel egy stúdióban eljátszattak pár dalt, ahol a zenészeknek úgy kellett viselkednie, mintha valódi közönség előtt játszanának, a technikai szakemberek pedig nem csak vizuális eszközökkel animálták oda a videókra a közönséget, hanem a szórakozó tömegek hangjait is bevágták, azaz reszemiotizálták a sportközvetítésekhez hasonlóan. A kérdés csak az ezekben a vészterhes időkben, hogy a szórakozás látszata tényleg helyettesíteni tudja-e a valódi szórakozást.
Csörgei István hozzászólása:
Számomra kissé érthetetlen az artificial crowd noise használata: nevetségesnek és indokolatlannak tartom. Látom az üres lelátókat, és nem értem, miért van szükség a mesterséges zajra. Nyilván a többségnek fontos az élményhez, de azok, akik ezt igazán élvezik, ott szoktak lenni személyesen is a sporteseményeken. Úgy tudom, hogy bizonyos esetekben ezt a zajt a játékosok is hallják, és ez azért van, mert megszokták azt, tehát így a „szokásos” körülmények között játszhatnak.
A zenei szcéna megoldásait ezzel szemben nagyon jónak tartom. Kikerülnek a dalok, az emberek hallgathatják őket és élvezhetik a zenekaraikat. Ugyanakkor nem minden ilyen megoldás termel bevételt, ezáltal a megélhetésük is nehéz. Valamint egy igazi koncertet nem helyettesíthet semmi. Az ott lévő hangulat, a szagok, a fények, a környezet mind olyan tényező, ami az igazi koncertélményt nyújtja, és amit nem lehet egy felvett előadással pótolni. Az ember azért jár koncertre, hogy kiengedje a gőzt, tomboljon, ismerkedjen. Otthon a négy fal között ez lehetetlen feladat.
Az embereknek azonban ezekben az időkben szükség van a szórakozásra, és ha még oly kevéssé realisztikus megoldásokat alkalmaznak is, mint a műközönség és a stúdió felvételek, az emberek élvezni fogják, mert kirángatja őket abból a rutinból és a mókuskerékből, amibe ez a helyzet kényszerítette őket.
Kulcsszók: internet, reszemiotizáció, sport, technológia, zene.
1 Leppänen, Sirpa – Kytölä, Samu 2017. Investigating multilingualism and multi-semiocity as communicative resources in social media. In Martin-Jones, Marylin – Martin, Deirdre (eds.): Researching multilingualism. Critical and ethnographic perspectives. London–New York: Routledge. 155–171.
Ha érdekesnek találtad a szöveget, de nem teljesen világos, hogy mi is a gluténmentes nyelvészet célja, a többi bejegyzés előtt érdemes elolvasni az Útmutatót is. Ha pedig szeretnél gluténmentes témákról beszélgetni szűkkörben, csatlakozz csoportunkhoz.
