Az önéletrajzokban fel szokás tüntetni a munkavállaló nyelvtudását, amely általában valamely nyelv és a nyelvtudás szintjének megnevezésével történik. Elménkben azonban ennél bonyolultabban épül fel a nyelvről alkotott tudás: a különböző nyelvi elemeket (amelyek lehetnek szavak, kiejtésmódok vagy akár hanglejtés is) nemcsak aszerint kategorizáljuk, hogy azok mely nyelv eszközkészletét alkotják, hanem egyéb más címkékkel és értékítéletekkel is ellátjuk azokat, például olyanokkal, hogy ki vagy kik szoktak így beszélni. Ezeknek a nyelvi elemeknek és a hozzájuk tartozó egyéb tudásoknak az összességét a beszélő nyelvi repertoár-jának nevezzük.1
A nyelvtanulást általában egy befejezett vagy befejezhető tevékenységként szokás felfogni: nem véletlenül beszélünk róla sokszor úgy, hogy valaki megtanult vagy elsajátított egy nyelvet. A nyelvi repertoárunk azonban életrajzilag szerveződik, ami azt jelenti, hogy a rendelkezésünkre álló nyelvi elemek és azok megszólaltatása követi az emberi élet ritmusát. Ez egyáltalán nem meglepő, hiszen mindenki másképp beszél 5 és 60 éves korában, és mások is az elvárásaink a különböző életkorú beszédpartnereinkkel szemben. Az egyéni nyelvi repertoárunk állandó változásban van, mert az életünk során folyamatosan új nyelvi és társas mintákat tanulunk, új szokásokat veszünk föl, miközben a korábbiak háttérbe szorulnak.2 Mindez nem csak az idegen nyelvek célzott tanulása kapcsán működik így, hanem a kommunikáció minden formájával, tehát akár az anyanyelvünknek nevezett beszédmóddal kapcsolatban is.
Halász Rita Mély levegő című könyvében3 a fiktív elbeszélőnek, Verának az élete jelentősen megváltozik, és ez a változás abban is tükröződik, hogy milyen szavakat használ. A történet jelenében például úgy fogalmaz, hogy esik a hó (hiába mondta azt a férje korábban, hogy ezt a proli pestiek mondják a hullik helyett), egy alkalommal pedig elmesél egy történetet abból az időszakból, amikor terhes volt (pedig a gyermek Isten ajándéka, tehát nem lehet teher – szintén a férj szerint). Vera egy másik alkalommal így számol be egy barátnőjével folytatott chatbeszélgetéséről:
Andi is bejelentkezik. Hogy sikerült az este, azt írom, prímán. A príma nagyanyám szava, de amióta meghalt, én használom. Mint a többit. Eszcájg, snájdig, sparhelt, slágvort.
A regényből kiragadott részletek is annak a példái, hogy a nyelvi repertoár folyamatosan fejlődésben van, tehát ami az életünk egy pontján adekvát kifejezésmódnak tűnik, az később inadekváttá válhat, és ez fordítva is igaz. Ezeket a kifejezésmódokat pedig bizonyos esetekben konkrét személyekhez kötjük (így Vera a nagymamához és a férjhez), más esetekben pedig valamilyen csoport (itt a proli pestiek) tipikus beszédmódjaként ismerjük föl (azaz: regisztráljuk) azokat.
Kulcsszók: irodalom, nyelvi repertoár, nyelvtanulás, regisztrálás.
1 Heltai János Imre 2016. Az egységes nyelvi repertoár pedagógiája. Magyar Nyelvőr 140(4): 407–427.
2 Blommaert, Jan – Backus, Ad 2011. Repertoires revisited: ’Knowing language’ in superdiversity. Working Papers in Urban Language & Literacies 67: 1–26.
3 Halász Rita 2020. Mély levegő. Budapest: Jelenkor.
Ha érdekesnek találtad a szöveget, de nem teljesen világos, hogy mi is a gluténmentes nyelvészet célja, a többi bejegyzés előtt érdemes elolvasni az Útmutatót is. Ha pedig szeretnél gluténmentes témákról beszélgetni szűkkörben, csatlakozz csoportunkhoz.
