Magyarországi idő szerint vasárnap éjszaka került sor a 94. Oscar-gálára. Nehéz megítélni, hogy az amerikai filmakadémia díjainak van-e még akkora jelentősége, mint korábban. Én például – bár igyekszem naprakészen tartani magam – több nyertest tudnék felsorolni fejből a 90-es évek terméséből, mint az elmúlt évtized alkotásaiból. Ettől függetlenül továbbra is azt gondolom, hogy átlagos filmfogyasztóként is érdemes figyelni az Oscar-díjakra és -jelölésekre. Az idei átadó sem volt esemény nélküli (Will Smith pofonjáról csicskalángosáról még biztosan sokáig fognak cikkezni), és magyar díjazottnak is örülhettünk Sipos Zsuzsanna személyében, aki a Dűne berendezőjeként a legjobb látvány kategóriában kapta az elismerést.

A legjobb filmnek járó Oscar-díjat idén a CODA nyerte el. A címben szereplő akroníma, mozaikszó jelentése child of deaf adult(s), vagyis ’siket felnőtt(ek) gyermeke’, és általában kifejezetten hallókra szokták alkalmazni ezt a kifejezést. A film egy CODA tinédzser, Ruby Rossi történetét meséli el, akinek a középiskola mellett egyetlen halló tagként komoly szerepet kell vállalnia a családja halászati vállalkozásában, miközben az éneklésben rejlő szunnyadó tehetsége a felszínre kíván belőle törni.

A témája miatt természetesen örülök a film sikerének, de ebben a tekintetben bizonyos elemei nem túl reálisak: a történetben vannak olyan jelenetek, ahol Ruby egyszerűen nem tolmácsolhatna a családjának, mert ahhoz erre vonatkozó speciális végzettséggel kellene rendelkeznie. Mindezekkel a kis hibákkal, hiányosságokkal együtt is ajánlom mindenkinek, érdemes megnézni – ha másért nem, hát a nyelvi szempontok miatt.

Pár érv a teljesség igénye nélkül:

• A CODA azon kevés filmek egyike, amely ténylegesen többnyelvű: párhuzamosan és egyenrangúan van jelen benne az angol nyelv és az amerikai jelnyelv. (Igen, a jelnyelvek is természetes nyelvek, amelyek közül az amerikai jelnyelvet az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában használják.)
• Tele van a padlás olyan felnövéstörténetekkel a világirodalomból és a filmtörténetből, amelyekben az a konfliktus forrása, hogy a főszereplőnek túl korán kellett felnőtté válnia. Ezek közül azonban vajmi kevés foglalkozik azzal, amikor ez azért történik, mert csak a gyermeknek van hozzáférése egy olyan nyelvhez, amelyen a családot körülvevő tágabb közösség kommunikál.
• Bár a végkifejlet kiszámítható, mégsem válik elviselhetetlenül giccsessé a film. Ennek egyik oka lehet a beszélt nyelv hiánya: nézőként folyamatosan lekötött, hogy arra figyeljek, hogyan kommunikálnak a siket szereplők, ugyanis itt különösen jelentőssé váltak a gesztusok és az arckifejezések. Nem véletlen, hogy a Ruby édesapját alakító Troy Kotsur a legjobb férfi mellékszereplőt díját is elnyerte az Oscar-gálán.
• Ebből a szempontból van egy kifejezetten emlékezetes jelenet a filmben: amikor Ruby azt mondja az énektanárának, hogy nehéz elmagyarázni az érzését, hangzó nyelv használata helyett jelelve teszi azt meg.
• A film tartogat némi csemegét azok számára is, akik rajonganak azokért a (szerintem olcsó) poénokért, ahol a humor forrását az adja, hogy az egyik szereplő szándékosan félrefordítja egy másiknak a mondanivalóját.

A CODA tényleg kiemelkedő alkotás, de nem vagyok róla teljesen meggyőződve, hogy valóban ez volt az év legjobb filmje (részletes kritikához ajánlom a Filmtett cikkét). Az viszont biztos, hogy a készítők megfelelően nyúltak a témához, és nem pedig az érzékenység farvizén evezve jutottak a csúcsra.

Kulcsszók: ajánló, film, jelnyelv, siket, többnyelvűség.

Ha érdekesnek találtad a szöveget, de nem teljesen világos, hogy mi is a gluténmentes nyelvészet célja, a többi bejegyzés előtt érdemes elolvasni az Útmutatót is. Ha pedig szeretnél gluténmentes témákról beszélgetni szűk körben, csatlakozz csoportunkhoz. Amennyiben hivatkozni szeretnél erre a szövegre, kérünk, hogy így tedd: Szabó Gergely 2022. Siket szülők gyermeke. Blogbejegyzés, 2022. március 30. https://gltnmnts.blog.hu/2022/03/30/siket_szulok_gyermeke