Ez a bejegyzés Az önfegyelmezés felelőssége című sorozat második része.

A világ, amelyben élünk – nevezhetjük például kortárs nyugati civilizációnak –, egyik legmarkánsabb szemléletbéli eltérése a korábbi korok kollektivista felfogásaitól, hogy az egyén jelentőségét helyezi előtérbe a különböző társadalmi csoportokéhoz képest. Ez a liberális eszme pedig (minden előnyével együtt) azt is magával hozta, hogy mára az egyén egyedüli felelőssége megtalálni a helyét ebben a világban – akár úgy, hogy közben saját magát fegyelmező technikákkal kénytelen élni, hogy még jobbá és hatékonyabbá tudja tenni önmagát. Egyes gondolkodók a globális kapitalizmus, mások a neoliberális gazdaságpolitika termékének tartják ezt a társadalmi jelenséget, amely az egyéni sikerességet emeli piedesztálra, miközben az egyént magát egyszerre tekinti fogyasztónak és fogyasztási cikknek – én ezt némi leegyszerűsítéssel élve óvatosan csak korszellemnek fogom nevezni. Az ehhez a korszellemhez kapcsolódó diskurzusokat és beszédmódokat ebben a sorozatban némi öniróniával élve olyan témákon fogom bemutatni, amelyek valamilyen szempontból számomra is kedvesek, ilyen például a testedzés vagy a környezetvédelem.

100% biodegradable – szerepel zöld színnel az ajándéktollon, amelyet tavaly szeptemberben egy bécsi konferencián kaptam. Először le se esett, hogy ez a szó azt jelenti, hogy a termék ’biológiailag lebomló’ anyagokból készült, úgyhogy fel is jegyeztem a szótáramba. Eco-friendly (’ökobarát’), environmentally conscious (’környezettudatos’) és sustainable (’fenntartható’) – hívószavak, amelyek vonzóvá és könnyebben eladhatóvá tesznek számunkra termékeket. Hívószavak, amelyek fogyasztásra sarkallnak, miközben az ilyen termékekre való igényt épp a túlfogyasztás elkerülése szülte.

Napjaink egyik alapvető beszédtémája a természetvédelem, másképp a zöld diskurzus („a jövő vagy zöld, vagy semmilyen” – már vissza se tudom keresni, hogy kitől származik ez a bon mot). De mint oly sok kérdésben, itt sincs egyetlen meghatározó iránymutatás. Az már elegendő, ha a fenti címkékkel ellátott termékeket vásárolom meg? Ha szelektíven gyűjtöm a hulladékot? Ha elutasítom az egyszer használatos árucikkeket? Ha mosipelus-t adok a gyerekemre? Önfegyelem, szorgalom és számító előrelátás, vagyis „örömhalasztó életstratégia”¹ szükségeltetik annak az egyénnek, aki meg akar felelni ennek a mentalitásnak. Csak éppen ugyanez a gondolat annak a korszellemnek is a sajátja, amely a folyamatos gazdasági növekedésre rendezkedett be, és amelyet a zöld mozgalmak előszeretettel kritizálnak.

A zero waste talán éppen ezért az egyik legellentmondásosabb kifejezése a diskurzusnak. A nullára csökkentett hulladéktermelés nagyon kevesek számára elérhető célkitűzés, amely bár kirívóan szembemegy a fogyasztást fetisizáló korszellemmel, mégis átveszi annak teljesítménymaximalizáló szemléletmódját. Persze ahogyan az edzőtermek esetében is, hatásos lehet zengeni a – Babits szavaival élve² – a soha-meg-nem-elégedésnek himnuszát, talán mégsem ez a legszerencsésebb meggyőzési eszköz. Hiszen nem csak előtérbe helyezi, hanem kizárólagosként is láttatja az egyén felelősségét a természeti katasztrófa elkerülésében. És ha a fent említett hívószavak már nem csak az eladásra szánt áruk címkéjén, hanem hashtagekként is szerepelnek a közösségimédia-megosztásokon, az egyfelől hozzájárul a megosztó környezettudatos képének (vagy annak látszatának) kialakításához és fenntartásához, másfelől viszont meg is mérettetik a többi felhasználó előtt. S mivel mindig lehetne többet tenni, a megmérettetés után gyakran könnyűnek is találtatik.

^{Kulcsszók: környezetvédelem, önfegyelmezés, marketing, tudatosság, zöld.}

_{¹ A találó szókapcsolatot és a protestáns etikával való párhuzamot Lányi András könyvében olvastam. Lányi András 2020. Bevezetés az ökofilozófiába. Kezdő haladóknak. Budapest: L’Harmattan–Könyvpont.
² Babits Mihály: In Horatium.}

Ha érdekesnek találtad a szöveget, de nem teljesen világos, hogy mi is a gluténmentes nyelvészet célja, a többi bejegyzés előtt érdemes elolvasni az Útmutatót is.