Nemrég egy szakember járt nálam. Miközben tevékenykedett, a munkaeszközként használt tabletje időről időre pittyegni kezdett. Én nem tulajdonítottam volna ennek nagy jelentőséget, a férfi azonban a többedik ilyen hangjelzésnél magyarázkodásba fogott. Kiderült, hogy egy automatizált rendszerrel dolgoznak, amely ilyenkor azt üzeni a számára, hogy késésben van, mert délelőtt még egy másik helyszínre is el kell jutnia. Ahogy ő fogalmazott, olyan érzés számára ez az értesítő, mintha a főnöke felette állna és nézné szerelés közben, az pedig nem érdekelné, hogy a következő helyszínen csak egy kisebb és gyorsan teljesíthető feladat vár rá. Nyilvánvaló volt, hogy a megfigyeltség érzése frusztrálttá tette, miközben – saját mércéje szerint – megfelelő ütemben haladt a munkával. A pittyegés tehát nem üzent mást a dolgozó felé, minthogy a „nagy testvér szemmel tart!” – ahogyan azt George Orwell 1984 című regényéből ismerhetjük.
A megfigyelés egy fegyelmezési technika is egyben, erről a blogon már írtunk a Panoptikon kapcsán. A technológiai összeköttetés tehát lehetővé tette, hogy a főnöknek jelen se kell lennie ahhoz, hogy befolyással legyen a beosztottjára. Sőt, ezt a befolyásolást már nem is maga a főnök gyakorolja kéretlen megjegyzésekkel, hanem egy digitális rendszer, amely csak azt méri, hogy hány helyszínre szállt ki egységidő alatt a szerelő, azt viszont már nem, hogy például a megrendelő mennyire volt elégedett a szolgáltatás minőségével. Kényelmes megoldás ez a cégnek; a szolgáltatóipar nagyvállalataira jellemző racionalizálási törekvést George Ritzer szociológus mcdonaldizációnak nevezte nagyhatású könyvében.1 A mcdonaldizáció aspektusai között szerepel a kalkulálhatóság mellett az ellenőrzés is, amelyet emberek helyett gépek már végeznek el.
Az okoseszközök egyik nem titkolt célja, hogy kényelmesebbé tegyék az emberek életét, így léteznek olyan alkalmazások is, amelyeket a szülők mindennapjait kívánják könnyebbé varázsolni. Ezek segítségével a saját eszközükről szabályozhatják, hogy a gyermekük mennyi ideig és mire használja a kütyüjét. A szülőnek még csak nem is kell egy légtérben tartózkodnia a gyermekkel, az alkalmazás ígyis-úgyis jelezni fogja az előzetes beállítás alapján, hogy elég volt a játékból, és a képernyő hamarosan lezárul. A kétféle applikáció hasonlósága abban rejlik, hogy mindkettő üzen a felhasználónak: megfigyelünk téged, úgyhogy neked fegyelmezned kell magadat. Van azonban különbség is. A szülő-gyermek kapcsolatban mindenképpen egyenlőtlen viszonyok állnak fenn, a gyermek képernyőidejének korlátozására azért is szükség van, mert tőle még nem várható el, hogy képes legyen a saját idejének a beosztására. A szülő felel azért, hogy a túlzott eszközhasználat káros hatásait mérsékelje. Főnök és beosztott vonatkozásában ehhez képest két felnőtt személy érintkezik egymással. Ideális esetben itt az történik, hogy a dolgozó szabad akarata szerint dönthet arról, hogy az elvégzendő feladatokat miként csoportosítja, és hogy akár még arra is időt szán-e, hogy nekem, a megrendelőnek részletes tájékoztatást adjon.
Persze mindezt be lehet tudni annak is, hogy a használt alkalmazás talán még gyerekcipőben jár. A kérdés azonban az, hogy lehetséges-e olyan megfigyelőrendszer kialakítása, amely a felhasználót, az állampolgárt nem gyermekként, hanem felnőtt emberként képes kezelni.
Szabó Péter hozzászólása:
Egy automata vagy szoftver következetes és (jó esetben) ismert metrika alapján adja a visszajelzést, például egy feladatra két óra van, hétköznap 8 óra után nincs számítógépes játék stb. Egy főnök vagy egy szülő esetében ez a következetesség nem mindig mondható el. Személytelen? Lehet. Viszont az elmúlt másfél évben sokan rájöttek, hogy kevesebb személyes kapcsolattal is nagyon boldogan lehet élni.
Sokféle irányba fejlődhetnek az ilyen alkalmazások. Az egyik lehet a személyre szabhatóság javítása. Az egyik alkalmazott óvatosabban vezet, és több idő kell az útra számolni. A másik elmagyarázza az ügyfélnek a dolgokat és így több időt tölt egy helyszínen. A harmadik nagyon profi és mindent gyorsabban csinál, mint a többiek.
A munkavállaló oldaláról is lehetnek előnyei. Világosak a normák, naplózva van a tevékenységük és termelékenységük. Nem a főnök szimpátiája dönti el, hogy ki kaphat a bónuszt.
Én úgy látom, sok embernek az a vágya, hogy az okoseszközök úgy tegyék kényelmesebbé az életüket, hogy leveszik a vállukról az odafigyelés és a gondolkozás felelősségét. Szinte mindenki boldogan hordja a fitnesz karkötőt, hogy az számolja a napi lépéseit, a sportórát, ami virtuális jelvényeket ad, ha elég gyorsan fut, a telefonjára pedig alkalmazásokat telepít, amik szólnak, hogy igyon óránként. A felhasználót sokszor nem zavarja, hogy megfigyelik, figyelmeztetik, fegyelmezik és nem kezelik felnőttként. Ezt szeretné.
Kulcsszók: mcdonaldizáció, megfigyelés, önfegyelmezés, Panoptikon, technológia.
1 Ritzer, George 2019. The McDonaldization of Society: Into the Digital Age. 9. kiadás. Los Angeles: Sage.
Ha érdekesnek találtad a szöveget, de nem teljesen világos, hogy mi is a gluténmentes nyelvészet célja, a többi bejegyzés előtt érdemes elolvasni az Útmutatót is. Ha pedig szeretnél gluténmentes témákról beszélgetni szűk körben, csatlakozz csoportunkhoz. Amennyiben hivatkozni szeretnél erre a szövegre, kérünk, hogy így tedd:
Szabó Péter–Szabó Gergely 2021. Nagy testvér szemmel tart. Blogbejegyzés, 2021. október 27. https://gltnmnts.blog.hu/2021/10/27/nagy_testver_szemmel_tart_595
