Movember, No Shave November vagy bajusznovember – e nevekkel illetik azt az utóbbi két évtizedben világszinten elterjedt szokást, amely „tiltja” a borotválkozást az év tizenegyedik hónapjában. A Movember eredetileg egy Ausztráliából indult kampány volt, amely a férfiakra jellemző egészségügyi kockázatokra hivatott felhívni a figyelmet a későn diagnosztizált prosztata- és hereráktól a magas öngyilkossági rátáig.1 Ennek okán hamarosan bajusszal vagy teljes arcszőrzettel ékesített arcú férfiak fogják ellepni az utcákat és a közösségi médiát.
A nemünk nemcsak magyarázatot ad a viselkedésünkre, hanem egy változó elvárásrendszerként is működik, amelynek többé-kevésbé igyekszünk megfelelni. Ennek a megfelelésnek a külvilág felé történő kommunikálását Judith Butler filozófus performativitás-nak nevezi.2 Fülembe zúgnak nagymamám szavai: „egy férfi borotválkozzon”! Ettől ma nagymértékben másképp gondolkozik a világ nemek és szőrzetek viszonyáról, de ő még valóban egy olyan uralkodó esztétikai értékrendben élte le életét, amely a férfiakat minden reggel borotválásra küldte – vagy a fürdőszobába, vagy a borbélyhoz. Novemberben viszont a férfiúi együvé tartozást éppen a bajusz vagy- szakállviselés performatív tevékenysége jelképezi.
Richard Dawkins biológus mémelmélete szerint3 a kultúra a biológiai tulajdonságokhoz hasonlóan replikátorok révén öröklődik – ezeket a replikátorokat a gén mintájára mém-nek nevezi, ami nem összetévesztendő az interneten terjedő vicces képekkel. A mém szó a görög mimészisz-ből, az utánzásból ered, mert Dawkins ezt tekinti a terjedés módjának. Egy mém a génekhez hasonlóan kiválasztódásnak van kitéve: némelyik évezredekig marad fenn, némelyik viszont kérészéletűnek bizonyul. Egy sikeres mém nem változatlan formában terjed, hanem folytonos mutációnak, keveredésnek van kitéve, a hozzá kapcsolódó jelentések pedig módosulnak valamelyest.
A novemberi bajusz egy nagyon látványos és termékeny mémmé nőtte ki magát. Valódi sikeressége azonban nem az arcon viselt szőrszálak számában fog megmutatkozni, hanem abban, hogy az említett betegségek elleni küzdelemben statisztikailag kimutatható javulás fog-e mutatkozni. És abban, hogy sikerül-e a férfilétről kialakult képet olyan irányba elmozdítani, amely nem kezeli szégyenteljesnek a segítségkérést.
Sebők Nobert hozzászólása:
Érdekes téma, ha a férfiak egészségéről van szó, főleg akkor, ha ezt egy preventív mozgalom szemszögéből nézzük. Bár budapesti születésű vagyok, egy vidéki családban nőttem fel, ahol gyakorlatilag ez tabu volt. A férfi, a családfő, egy megrendíthetetlen szikla. Ez a kép volt előttem, amikor a nagyapámra néztem. Egyszerűen elképzelhetetlen volt, hogy ő bármilyen betegségben is szenvedjen. Reggel 5-kor kelt, egész nap dolgozott a mezőgazdaságban, majd ellátta a háztájit, és vége is volt a napnak – mindezt egy életen keresztül. Mára viszont teljesen megváltozott a világ. Azon kívül, hogy mi hozzájuk képest 200%-on pörögve éljük a mindennapjainkat, a külső behatások is megsokszorozódtak: légszennyezés, rosszabb minőségű élelmiszer, optikai információs vonalak, amelyek össze-vissza cikáznak át a testünkön. Ezek javarészének a hosszú távú élettani hatásaival nem nagyon vagyunk még tisztában. Ez alatt a két generáció alatt annyit változott a világ, hogy az emberi szervezet képtelen ezzel lépést tartani, és sajnos mi vagyunk az a generáció, amelyiknek igenis szüksége van a preventív gondolkozásra ahhoz, hogy az esetleges egészségromlásra minél előbb fény derüljön. Az pedig, hogy az átlag életkorunk rohamosan nem csökken, csak az orvostudomány fejlettségének köszönhető. Visszacsatolva, az előttünk lévő generációknak nem véletlenül nem volt szüksége erre. Viszont nekünk van! Mindaddig csatlakozni fogok ehhez a mozgalomhoz, amíg lesz olyan ember, akinek el kell magyarázzam, hogy miről szól, és mit jelképez.
Kulcsszók: férfi, mém, nem, performativitás, szőr.
1 Bővebben l. https://au.movember.com/ (Utolsó elérés: 2020. 10. 31.)
2 Butler, Judith 2006. A problémás nem. Budapest: Balassi.
3 Erről többek között magyarul is megjelent könyvének utolsó fejezetében olvashatunk. Dawkins, Richard 1986. Az önző gén. Budapest: Gondolat.
Ha érdekesnek találtad a szöveget, de nem teljesen világos, hogy mi is a gluténmentes nyelvészet célja, a többi bejegyzés előtt érdemes elolvasni az Útmutatót is.
