„Az egész földnek ugyanaz volt a nyelve és ugyanazok voltak a szavai”1 – ekképp szól a Teremtés könyve arról az idilli állapotról, amely a bábeli zűrzavart megelőzte. A történet ismert: Noé utódai egy égig érő tornyot szerettek volna építeni, az Úr viszont azzal válaszolt, hogy összezavarta a nyelvüket, innentől pedig nem érthették meg egymást.
Azokat a kulturális modelleket, amelyek az egyetemesség igényével fellépve, közösségileg elfogadott módon adnak magyarázatot a beszéd és a társas kapcsolatok közötti összefüggésekre, a szakirodalom nyelvi ideológiák-nak nevezi.2 Ezek a modellek igazítanak el akkor, amikor beszédmódokat ismerünk fel (azaz regisztráljuk őket) az alapján, hogy az adott megszólalás mit jelöl (vagyis indexál) széles körben.
A fenti idézetből is látszik, hogy a zsidó-keresztény kultúrkör egy olyan modellben gondolja el az emberek közti kommunikációt, amely akkor valósulhat csak meg, ha a résztvevők egy és ugyanazon nyelvet beszélik. Bár ez az egynyelvűségen alapuló nézet már az Ószövetségben is tetten érhető, a vallásos hit kizárólagosságát tagadó modernitásban még nagyobb jelentőséget kapott: a 19. században létrejövő európai nemzetállamok mind az egységes közös nyelv ideológiai hatása alatt születtek meg, így lett például Németország a németül beszélőké Bajorországtól Schleswig-Holsteinig. Ez a modell következményekkel járt az államszervezeten túl a tudományosság viszonylatában is. A gyarmatosított területekre érkező antropológusok és nyelvészek mind az európai nemzet koncepciói mentén igyekeztek minél pontosabb leírását adni például az afrikai nyelveknek, annak ellenére, hogy azok beszélői más (nem jobb vagy rosszabb, de más) ideológiák fényében élik életüket, értékelik beszédüket. Ugyanez történt a nyelvjáráskutatókkal is, akik a birodalmi központokból érkezve és azok nyelvéhez viszonyítva nyilatkoztak meg az egyes régiók nyelvi szokásairól.
Az Úr a bábeli torony építésére tett kísérlet után szétszórta az embereket az egész világon – innen szemlélve nem tűnik annyira hamvába holtnak a teljes planéta közösségeinek és nyelveinek egy ideológiai rendszer szerinti leírása. Bizonyos szempontból viszont már felismertük ennek a lehetetlenségét. Innen nézve pedig sokkal inkább az a kérdés, hogy képesek leszünk-e a helyi sajátosságokat figyelembe vevő modelleket kidolgozni.
Gáspár Judit társadalomkutató hozzászólása:
Nem vagyok nyelvész, így még csak ízlelgetem az ilyen fogalmakat, mint a „nyelvi ideológiák”, de az elmúlt néhány hónapban kedves nyelvész kollégákkal kutatunk közösen, s a beszélgetéseink során egy új világ nyílik meg előttem. Eddig azt gondoltam, hogy a nyelv eszköz csupán a gondolataink, érzelmeink kifejezésére, de lassan érteni vélem, hogy tájképet fest, ideológiát épít, összekapcsol és elválaszt.
A bábeli zűrzavar lehet Isten büntetése, vagy talán inkább Isten ajándéka, és még mindig csak tanuljuk, hogy miképp is tudunk élni ezzel a lehetőséggel, a sokféleséggel, az elfogadással, a színekkel, a gazdagsággal és a szavak mögött húzódó egyetemes igazságokkal, a közös történetekkel, a megtapasztalt valóságokkal, a múlt megértésével és a közös jövő alkotásával.
Kulcsszók: Bábel, Biblia, egynyelvűség, nyelvi ideológiák, vallás.
1 Ter 11,1
2 A témában pár éve magyar nyelven megjelent monográfia: Bodó Csanád 2016. Nyelvi ideológiák és különbségek. Kolozsvár: Nemzeti Kisebbségkutató Intézet.
Ha érdekesnek találtad a szöveget, de nem teljesen világos, hogy mi is a gluténmentes nyelvészet célja, a többi bejegyzés előtt érdemes elolvasni az Útmutatót is.
