–[…] eddig azt hittem, egész menő vagyok.
–Jó, de közben tisztára vidéki vagy.
–Tényleg? Milyen értelemben?
–Iszonyú tájszólásban beszélsz.

A fenti idézet az egyik legkedvesebb 2020-as olvasmányélményemből származik, a párbeszéd Sally Rooney Normális emberek című regényében¹ olvasható a férfi főszereplő, Connell és az aktuális barátnője, Helen között. A mű többek között arról is szól, hogy a felnőtté válás és az élet nehézségei közötti navigálás során hogyan alakul ki társas érintkezések útján az, hogy mi tekinthető normálisnak, lett légyen szó emberi kapcsolatokról, életvezetésről vagy akár tájszólásról. Connell beszédét a párja nem úgy írja le, hogy valamilyen tájszólásban beszél (például Sligo megyére jellemzően), hanem tájszólásban, ez a jelző nélküliség pedig önmagában is negatív minőséget jelez. Connell beszéde vidékiséget jelöl (indexál) a fővárosi barátnő és társai számára, így mint ilyen szemben áll a jelöletlennel, azaz normálissal vagy egész egyszerűen a vágyott menőséggel.

James Milroy amerikai nyelvész szerint a nyugati kultúrák kitermeltek magukból egy olyan szemléletmódot, amely a szükségesnek tételezett egységesítés jegyében határokat képez a nyelv helyesnek vélt formája és az ettől eltérőek között.² Ezen a nyelvi ideológián teljes intézményrendszer alapul, ez alól nem kivétel az ír vagy akár a magyar kultúra sem. Igazán nagy ereje annak van, ahogyan ez az ideológia egyéb értékítéleteket erősít meg és tesz általánossá a hétköznapi társalgások szintjén is: emiatt lesz például a tájszólás iszonyú, használója pedig valamivel kevesebb az elvárttól.

Bizonyára minden olvasónak van olyan élménye, amikor kijavították őt valamilyen megnyilatkozása után. Ez rendjén is van, hiszen a normák (többes számban) nem ördögtől való képződmények, fontos szerepük van a társadalmi együttélés és a kollektív tapasztalatok kialakításának különböző színterein. Az azonban kérdéses, hogy egy olyan kultúrát szeretnénk-e fenntartani, amely egyetlen zsinórmértékkel méri a normalitást, és rögtön elvetendőnek ítél olyasmit, például egy tájszólást, ami valakinek a leginkább önazonos megszólalási módja, legigazibb valója is lehet. A berendezkedés elfogadásának ugyanis nem kell magától értetődőnek lennie. Mindig lehet úgy reagálni, ahogyan Connell tette: „Helen, ez durva”.

_{Kulcsszók: indexikalitás, irodalom, könyv, nyelvi ideológiák, tájszólás.}

_{¹ Rooney, Sally 2019. Normális emberek. Budapest: XXI. Század.
² Milroy, James 2001. Language ideologies and the consequences of standardization. Journal of Sociolinguistics 5(4): 530–555.}

Ha érdekesnek találtad a szöveget, de nem teljesen világos, hogy mi is a gluténmentes nyelvészet célja, a többi bejegyzés előtt érdemes elolvasni az Útmutatót is. Ha pedig szeretnél gluténmentes témákról beszélgetni szűkkörben, csatlakozz csoportunkhoz.